Vidéki kutyaszerelem gyümölcseként jött a világra, vagyis kibogozhatatlan összetételű korcsféle volt. Kiskorában nézték bernáthegyi kölyöknek is a foltjai miatt a dögönyözők. Később persze nyilvánvaló volt, hogy egyáltalán semmi kedve bernáthegyire hasonlítani, (mondták is, hogy: Jé, ez lett abból az aranyos kiskutyából?!) inkább kövérkés kopó és tacskó keveréke lehetett volna talán (de valószínűbb, hogy semmiféle nevezetes kutyaféle nem volt a felmenői között): hosszú volt és alacsony, de gyönyörű vörös bunda, fehér papucsok, mellényke és farokbojt díszítette.
Mi szépnek láttuk és szerettük.
A fenti képen már öreg korában, porszívózás közben látható, amit eleinte ki nem állhatott, de később megszerette. (az jutott eszembe, hogy ez az egy mondat állhatna egy családi fotóalbumban is, egy takarító nagymamát ábrázoló kép mellett) Szóval Tücsök sorba állt takarítások alkalmával a szoba bejáratánál. Bár most, hogy ezt a képet nézem, felmerült bennem, hogy talán csak félreértés volt az egész.
Sok kaland esett meg velünk, úgyhogy Tücsökről még mindenképpen mesélni fogok, most csak megmutattam.
Sok kaland esett meg velünk, úgyhogy Tücsökről még mindenképpen mesélni fogok, most csak megmutattam.
Néhai kutyákról vagy jót, vagy semmit. A nagymama leírásából pedig ("...szerette a a gyerekeket, és a krinolint, apró kockákra vágva...") alkalmazni lehetne ezt-azt a kutyára is.
VálaszTörlésIgen:)
VálaszTörlés