jó tett helyébe

Tegnap megint koncerten voltunk. Na, ki találja ki, hogy milyenen? Igen, úgy van, a Samsáékon. Egyébként nem szokott ilyen sűrűn koncertjük lenni, de most szezon van. Szabadtéri fesztiválok, ilyesmik. Bár ez a tegnapi sokkal inkább egy érdekesen zeg-zugos pincehelyiségben volt, de ezt tekintsük kivételnek.
Megint jól éreztük magunk, de most nem erről akarok mesélni.
Odafelé menet, a villamosmegállóban ugrándozott egy kis veréb. Még nem tudott repülni, csak bukdácsolt és verdesett a szárnyaival a macskakövek között. Annyira esetlen volt szegény, még egy járdaszegély magasságnyit sem sikerült felrepülnie. Az úttesten ugrált és annyira reménytelen volt, hogy onnan élve elmeneküljön, hogy muszáj volt tenni valamit. Megpróbáltam megfogni, de ahogy közelítettem felé, még kétségbeesettebben ugrált és verdesett.
Talán mégis jobb, ha hagyom, nem jár jobban, ha elgázolás helyett én rémisztem halálra.
Megálltam, néztem, ugrált, verdesett.
Nem! Mégsem hagyhatom, hogy egy autó, már rögtön a következő arra járó autó biztosan halálra gázolja.
Megkértem trent, hogy segítsen. Kerítsük be valahogy a kismadarat.
Már ketten lépkedtünk guggolva és fel-felállva a villamosmegálló előtti úttesten.
Két nagy, és köztünk egy kis veréb.
Végül trennek sikerült megfognia. A megálló melleti ház belső kertjében engedtük el, el is bújt rögtön a borostyánlevelek között. Egy pillanatra megkönnyebbültem, aztán eszembe jutott, hogy ott viszont lakhat sok macska a környéken.
Hm, a táplálékláncban résztvenni talán mégsem annyira értelmetlen halál. Ezzel vígasztalódtam.