egy dolog, ami a fociról eszembe jut

A focihoz nem értek, viszont van egy kedvenc rémálmom, ami régi ugyan, de így a közeli foci vb kapcsán talán most valamennyire mégis aktuálisnak tekinthető, úgyhogy elmesélem:

A népstadionban ülünk egy fontos mérkőzésen, teltház van, millió néző, jó a meccs.
Nekem viszont kakilnom kell, valamit csinálni kéne.
A pottyantós favécék a kapuk mögött vannak felállítva sorban, oda kéne valahogy feltűnés nélkül eljutni, mert ez mégiscsak intim magánügy, nem akarom, hogy meglássanak, és hogy egyáltalán, bárki is megsejthesse az ott tölött idő alapján, hogy mit csinálok ottan.
Az ellenfél csapata támad a stadion másik térfelén, minden reflektor arra irányul.
Na, ez most remek alkalom!
El is indulok gyorsan, és boldogan attól a gondolattól, hogy milyen frankón sikerült ezt megoldani.
Elintézem amit kell, és vígan tárom ki a budi ajtaját kifelé menet.
És akkor...
és akkor egy hazai játékos, nagyon bátran, magabiztosan, éppen csak a fél pályán innenről, az ellenfél kapuja felé, -arra, amerre én is állok- elereszt egy hatalmas kapuralövést.
A labda száll, repül... nem is, inkább hasít a levegőben, a kamerák és a reflektorok követik az útját.
A labda közelít, én állok.
Állok, és a labda elszáll a kapu, aztán a vállam felett, és berepül a nyitott ajtón, a pottyantós lyuk közepébe, és csattanós hanggal megáll.
Én állok ott a budi előtt, kezemben még mindig a kitárt ajtó, miközben minden kamera és reflektor rám irányul.
A meccs leáll, jönnek a labdát kihalászni.