szombat, március 31, 2012
csütörtök, március 29, 2012
"Edmund Pochoriles fogadós, miközben végighallgatott, kinézett az udvar felé néző ablakon. Maga is kiment az udvarra és mondott valamit Danczura unokahúgomnak, aki a fogadóban szolgált, és most sárga blúzában, amely derűs napokon le nem hull róla, a napon sütkérezett, és a lepkéket fogdosta, amelyek a mellére telepedtek. A sárga szín vonzza a pillangókat, de Danczura kipárolgásától, amint rászállnak, el is ájulnak, ilyenkor ő leveszi őket és megeszi."
(Bodor Ádám: Verhovina madarai)
Hétvégén egy régi álmom teljesült.
Mióta láttam a Keresztapa trilógiát, szerettem volna tudni, hogy milyen lehet az a cannoli, amivel megmérgezték a Don Altobellót, mert úgy gondoltam, hogy nagyon-nagyon jónak kell lennie, ha nem törődve a nyilvánvaló veszéllyel a Don egyedül benyomta az egész dobozzal.
Nemrég találtunk egy olasz boltot, ahol mindenféle autentikus dolgokat árulnak, van piacuk, pékségük, és sütnek cannolit is. Tegnap megkóstoltam egy ricottás pisztáciás verziót, és úgy állunk, hogy mostmár engem is meg lehetne mérgezni ezzel, mert a továbbiakban minden körülmények között evő leszek rá.
