Egy üvegezett villamosmegállóban ültem. Az üveg másik oldalán ötfős, szakadt fiatalokból álló csoport állt. Négyen a kuka körül beszélgettek, az ötödik meg egy filccel a kezében odajött a megálló falához, és valamit firkálni kezdett.

Rosszallóan néztem rá, mint egy szigorú tanárnéni, de egyáltalán nem érdekelte. Arra gondoltam, hogy ez felháborító, még a könyvemet is becsuktam, és úgy néztem tovább, még szigorúbban, és közben arra gondoltam, hogy mi legyen a következő lépés.

Rászólok - valószínűleg az sem fogja érdekelni, firkál tovább.

Rászólok - kiakad, hogy beleszólok a dolgába és elküld a fenébe.

Rászólok - kiakad, odajön, és engem is összefirkál. Kinyomja a szemem a filcével, hogy ne is lássam, hogy mit csinál. Leköp és megfertőz hepatitis c-vel.

Jézusmária!

Nem szóltam semmit, és ezzel kiderült, hogy minél élénkebb a fantáziám, annál gyávább vagyok.

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

Berlin

illusztrációk a versekkel együtt

http://www.fotopost.hu/textura/szovegek-es-fotok-ii

van remény

A sarkon egy bank van, csupa tükröződő üvegablakkal. Haladtam a sarok felé és láttam, hogy a másik oldalon halad velem egy farmeros, mackószerű nő, a tükörképem. Inkább balra néztem.

Amikor a sarokra értem, akkor ért oda a mackószerű is - hát persze -, de egyszer csak mellém ért, majd elhaladt mellettem.

Nahát, ez sem én vagyok!

Egész boldog lettem.

Amikor kiállításon járok, a műalkotásokon kívül nagyon érdekel az is, hogy az az ember, aki hosszútávon ki van téve a műalkotások hatásának, az milyen változáson megy keresztül. Szóval, mindig érdeklődéssel figyelem a teremőrök ábrázatát. Velük egyszer interjút kéne csinálni.

kapitális oromszegő

Berlin

Biztosan nem láttam mindent, de azok közül, amiket igen, ez volt a kedvencem:

Bruce Nauman: Concrete tape recorder piece,1968

három

1.

Anyu összeházasodik apuval. Anyu fején egy rózsaszínű kpá. Egy barna hajú lányról énekel, és sétál a színpad közepe felé, ahol a szertartás lezajlik majd.

Én a közönség között ülök és sírok.

2.

Egy társaság tagja vagyok, ők távol alkotnak egy csoportot, én a földön térdelek, és nézek valami mást. A háttérben hallom, hogy hívnak, hogy menjünk csinálni ezt-azt-amazt. Hallom, de nem érdekel, mert éppen valami mást figyelek. Megsértődnek. Én pedig arra gondolok, hogy miért kéne nekem más akaratához alkalmazkodnom, amikor én magam egyedül is tudok akarni, és az történetesen valami más. Én nem kérem, hogy csinálják azt, amit én akarok, mégis mindenki utál, én meg nem értem, hogy miért.

3.

Van egy ősi titok, amit nem értek, igazából semmi közöm hozzá, csak egy iskolába látogatok éppen, amikor egy furcsa elefántszobor előkerül. A formája kezdetleges, nem kidolgozott, de az anyaga nagyon érdekes, mert egyszerre háromféle durva kőből áll a háta és a lábai, a hasa pedig fából van. Le lehet tenni úgy is az elefántot, hogy a négy lábán álljon, de úgy is, hogy a fenekén ül, és látszik a hasa. Ha így ül az elefánt, akkor a fa felületen először egy vésett ábra látszik, körben arcok, talán egy család. Aztán később feltűnik, hogy változik az ábra, színes festett képek jelennek meg. Valahonnét tudom, hogy ez egy monitor és személyre szabott adást ad, azt csábítja figyelemre, aki éppen nézni. Most én vagyok az. Majdnem beszippant az elefánthas-adás, de én védekezésképpen az elefántot a lábaira állítom.

Szar ez kérem, szar ez, de szép.