vasárnap, április 29, 2007

vendégmarasztaló majális

Tegnap nagy ünnepség volt a szomszéd kerületben, Brzsevnovban, ami most ünnepelte megalakulásának századik évfordulóját. Hát elmentünk megnézni.
Családos program volt, körhintákkal, kirakodóvásárral, kolbászsütéssel, sörcsapolással, koncertekkel, kismamákkal, sok gyerekkel és régi járművekkel.
Ezek a kisbuszok, sörszállító autók és veloszipédek többnyire csak úgy álltak ott a füvön, ahol nézgeteni és fogdosni lehetett őket. De egyszer csak jött két, kormosképű, bőrkötényes, izzadtságtól fénylő megtermett fickó, és felpattant a százéves gőzúthenger tetejére, beindította, és fülsértő sípolás közepette, óvatosan végighajtott a járdán, a vidám majálisozók között.

péntek, április 27, 2007

kedd, április 24, 2007

antkvárium

Ez nem az a könyves hely elírva, hanem egy új hobbi, vagy micsoda, ami abból áll, hangyákat lehet kisméretű akváriumban, átlátszó zselében tartani.
Az egyik barátom is vett ilyet, és rendelt hozzá a neten 10 darab hangyát is.
Azóta egyfolytában a hangyacsomagoló üzemet próbálom elképzelni, meg a kiszállításkori áruátvételt, aztán az esetleges reklamációkat. És örülök, hogy végre egy logisztikai probléma felkeltette az érdeklődésemet. Ilyesmi logisztikus korom óta egyszer sem fordult elő.
http://darkyzvesmiru.cz/images_zbozi/110_2.jpg

vasárnap, április 22, 2007

akció

Képzeljétek el, hogy tegnap a Vencel tér alján sétálva, -ahol mindig minden tele van reklámemberekkel, akik koncerteket, kiállításokat, éttermeket reklámoznak az arra hömpölygő túristáknak, és koldusokkal, akik földig hajolva kéregetnek- találkoztunk két csinos, fiatal lánnyal, akik nagy transzparenseket tartottak maguk előtt
OBEJMUTI ZDARMA
HUGS FREE
felirattal, és próbáltak szelíden ácsorogva rávenni bárkit egy ölelésre.
Néztem egy darabig, de senki nem ment oda, pedig szépek voltak. És akkor megsajnáltam őket, és megöleltem ingyen az egyiket.

Ilyesmit kell elképzelni, most találtam: http://www.youtube.com/watch?v=vL7Jo_1Z3Y8


péntek, április 20, 2007

visszajátszás

..és egyszerűen, csak úgy, minden akadály vagy nehézség nélkül, rágurult a fejére.
Csak már nem emlékszem melyik volt a galamb.


szombat, április 14, 2007

sikerélmény kettő

Ma volt az ovis fellépésünk. A terv az volt, hogy körjátékozni fogunk a közönség előtt, de csak egy gyerek jött el, és rajta is csak egy cipő volt, mert siettében leesett a lábáról a metrósínek közé.

Azért megtapsoltak.

péntek, április 13, 2007

körforgás

A takariítónőm ukrán. Megbízható, minden pénteken jön. Ha akarom, vasal is. Képzeld, van neki is takartítónője!. Amikor otthon van, sokkal inkább kedve van kikpacsolódni.

sikerélmény másfél

Azt álmodtam, hogy egy nővé operáltatott transzvesztitával beszélgetek lakásnézés közben, akinek szép, nagy, tömött mellei, duzzadt piros ajkai, vörösre lakkozott körmei voltak, és úgy billegett járás közben, mint egy igazi dáma, szóval, ez a nő a beszélgetés végén egyszer csak azt mondta: Tudod, életemben most sajnálom először, hogy már nincsen farkam.
És ettől valahogy furcsán elégedettnek éreztem magam.


sikerélmény egy

Tegnap az Emma, aki általában csak morogni és verekedni szokott, önként teknősbékává változott.


kedd, április 10, 2007

közösségi szelem

Tudod, a bányában kétféle eset van: vagy széllel szemben haladsz, vagy egyirányban, egy ütemben vele. Csak ez utóbbi esetben érdemes fingani, és persze csak akkor, ha van ott valaki. Különben kész hiábavalóság az egész.

csütörtök, április 05, 2007

Festettem a falat mélybordóra a nappaliban, ezért a hifit és a pécét is áramtalanítani kellett, aminek következtében nem tudtam gépi zenei aláfestést biztosítani a munkámhoz, ígyhát kínomban énekelni kezdtem. Valahogy csak olyan nóták jutottak az eszembe, mint a " mert akinek nótája nincs, annak szíve sincs.." és amikor ehhez a részhez értem, gyorsan gondolkozni kezdtem, hogy mi is az én nótam, és persze, hogy van nekem, az én nótám a "Kis lak áll, a nagy Duna mentében.." kezdetű, úgyhogy énekelni kezdztem, de ez olyan, amin mindig sírnom kell, úgyhogy kisvártatva sírtam, és könnyek között festettem a falat mélybordóra a nappaliban. Pedig szép lett.

kedd, április 03, 2007

az amerikai konyha előnye

Te figyelj, mi lenne, ha addig, amíg nincs könyvespolcunk, és edényeink sincsenek, a kredencben tartanánk a könyveinket?

a magabiztos és a felesége

Ne aggódj szívem, teljesen a helyzet kontrollja alatt vagyok! -mondta, és tovább imbolygott felém a buszon a szekrényajtós dobozokkal.