szombat, december 30, 2006

ajándék

(kihallgatott monológ, vagyis párbeszéd a gumivámpírral)
Kedves Vámpír, meg kell értened, nem tarthatlak meg!

Oda kell adjalak Andrisnak, tudod, születésnapja van.

Kedves Vámpír, isten veled, nagyon szerettelek!

ismerős

Strandon voltunk, fedett strandon. A könyökömmel a medence szélére támaszkodva, a vízben lebegve figyeltem azt a két nőt, akik bugyi nélkül guggoltak a túloldalon, és kicsit álszerény ábrázattal áztatták festett lábujjaikat a feszített víztükör szélén.
Nem tudom miért is érdekeltek annyira, de nem tudtam levenni róluk a szemem. Egyszerre tartottam visszataszító szemérmetlenségnek és bátor nemtörődömségnek a jelenséget. Szóval néztem őket, és néha találkozott a tekintetünk.
Aztán a férjemmel megéheztünk és elsétáltunk a büfé felé, amikor egyszercsak a hátam mögül ismerős magyar hangon megszólal valaki:
Nehogy azt hidd borsaymárti, hogy feletted nyom nélkül múlt el az idő! Előbb-utóbb mindenkinek kagyló alakú mélyedések lesznek a szája sarkaiban, és én a tieidben már látom!
Annamária! -mondtam továbbra is háttal állva, a hangjáról rögtön felismertem, de visszafordulva egyik kép sem illett a régi archoz, ezért rákérdeztem: Melyikőtök az?
Végül mindannyian együtt mentünk a büfébe, leültünk nedvesen az asztal köré a műanyag székekre.
Mit kerestek Prágában? Na, és hogy megy itt a kurválkodás? Ilyesmi kérdések jutottak eszembe, de sehogy sem tudtam illendőbben feltenni, úgyhogy csak sóhajottam egyet, és ültünk tovább szótlanul, miközben azon gondolkoztam, hogy ő vajon mit nem kérdez meg?

péntek, december 15, 2006

mi újság?

Apának egy csomó százasa van. Csak tudnám, hogy honnan van neki annyi!
A múltkor, amikor mentünk haza, egy idősebb, magas férfi odajött hozzánk, és kétszer apa hátára csapott. Akkor apa visszaadta ám neki, azóta nem láttam.

Apának nagyon sok százasa van.

reakció

Ez a póz nem olyan nehéz. Melyik? Amelyiket most vettem fel, nézd! És mosolyogtam erőteljesen.

karácsonyi koncert

Nincs kedvem, nem akarok elmenni. Miért? Mert nem. Előre tudom, hogy unatkozni fogok. Ki nem állhatom az ilyen alkalmi koncerteket. Tudom, hogy majd meg akarnak hatni. Ezt utálom. Engem csak ne hassanak meg. Ne aggódj, ha rossz lesz, majd kijövünk és iszunk egy sört.

Neked ki volt a kedvenced? Nekem a hegedűs kiscsaj. Aha, nekem is. Olyan volt, mint egy hobbit. Tényleg, hobbit! Ez nagyon jó. És láttad, hogy a kisujja kilógott a szandálból? Imádtam!
Szuper! Jó, hogy eljöttünk, köszi. Akkor mostmár mehetnénk sörözni.

csütörtök, december 14, 2006

szolgálati közlemény

Addig-addig játszottam itt a blogbeállításokkal, hogy végül átírtam a címemet is, amit aztán már nem tudtam visszaállítani. Amíg meg nem oldom, addig marad a www.borsaym.blogspot.com cím.
Bocsánat.

szerda, december 13, 2006

kaland

Van egy olyan városi rendelet, mely szerint a házakhoz tartozó szemetesek nem állhatnak az utcán, azokat elzárt helyen kell tartani.
Így történt, hogy a mi házunkhoz tartozó kukák a belső udvarunkba kerültek, amely kétméteres köfalakkal van körülvéve, ahol meg nem, ott pedig a szomszéd házak belső kertjétől drótkerítéssel elválasztva.
Ide két ajtó kinyitásán keresztül lehet eljuni.
Történt egyszer, hogy vittük le a szemetet, két zacskónk volt, hát ketten vittük, és éppen akkor, amikor lecsuktuk a kukák fedelét, valaki kinyitotta a bejárati lépcsőházajtót, a házban hirtelen keletkező kereszthuzat pedig bevágta azt a két ajtót, amin keresztül a kukákhoz jutottunk.
Annyi gond volt csak, hogy a hátsó ajtón nem volt kívülről kilincs, nekünk meg kulcsunk nem volt hozzá.
Felmértük a helyzet önerőből megoldásának reménytelenségét, később leküzdve minden gátlásunk, bátortalanul kiabálni kezdtünk, hogy:
- Haló, valaki, itt ragadtunk, engedjen vissza legyenszíves! (és bíztunk benne, hogy ez elég érdekes és hihető probléma ahhoz, hogy vasárnap délben felkeljenek miatta az asztaltól)

Azóta csatárláncszerűen hordjuk ki a szemetet. Ő mindig az ajtóban marad, csak én merészkedek el a kukákig.

jótanács

Tengerjáró hajón állok a felső fedélzeten, gyönyörű türkizkék a víz, de magasak a hullámok, kapaszkodnom kell. A korlátokra fűzöm, láncolom a kezem, nehogy véletlenül lecsússzak.
Erősen billegünk.
Hirtelen jobb kanyar, szinte álló helyzetben megforul a hajó, és beparkolunk két másik nagy hajó közé. Le vagyok nyűgözve, milyen ügyes a kapitány! (Én biztosan sokat szarakodnék egy ilyen művelettel, ha egyáltalán bele mernék vágni, és nem jelenteném ki rögtön az elején, hogy ez lehetetlen.)
Megállunk. Nem túrista hajó, nincsenek lépcsők, pallók, semmi kényelem, a tömör fém korláton keresztül kell kiszállni, én akarok lenni az első.
Át is vetem az egyik lábam a korláton, közben érzem, hogy csuromvizes vagyok, nehezen mozgok, hátulról tolni kezd egy kéz, egy matróz keze.
Nagy nehezen partra kerülök, akkor hálálkodva visszanézek, mire ez a segítségem:
-Kisebb seggel könnyebb volna!

frizuraközeli állapot

Már többször találtam magam abban a helyzetben, hogy divatos látványfodrászatok előtt elhaladva azon kell gondolkoznom, hogy a tükör előtt magányosan és bánatosan üldögélő alak arra várhat-e vajon, hogy mögé lépjen a fodrász és hozzálásson végre a munkához, vagy hogy hozza már elé azt a borsos számlát, amit többnapi munkabéréből tud majd csak kifizetni.

hétfő, december 11, 2006

reflex alapú időgép

- Milyen ráncos, öreg néni!

Egy pillanat alatt összezsugorodtam, gyerek lettem újra, végtelenül dühös, sértett, kicsi gyerek, és neki akartam esni sírós hangon üvöltözve: AZ ÉN ANYUKÁM A LEGSZEBB A VILÁGON!

vasárnap, december 10, 2006

majdnem

Ma majdnem tornázni mentünk 11-re. Az utolsó pillanatban viszont sikerült találnunk valami jó kifogást mindkettőnk megelégedésére.
Azóta sokkal boldogabban ülünk a fenekünkön.

balesetveszély

Soha többet ne tedd a fogkrémet állítva a mosdó szélére! Nem gondoltál még arra, hogy egyszer véletlenül megcsúszok és ez a szar kiszúrja a szemem?
És tényleg, azóta másra se tudok gondolni. Mindig rátekerem a kupakját és elővigyázatosan visszaállítom a polcra, és kimenet ellenőrzöm, hogy ott van-e, és mielőtt bemegyek, belesek egy résen, hogy ott van-e, vagy időnként véletlenszerűen rányitom az ajtót.
Egyelőre minden rendben.

kék kert

És mert jó volt , tegnap is oda mentünk, a Kék kertbe. De most magamat választottam. Beszélgettünk valamiről, miközben én azt játszottam, ha a szemem nem hozzám tartozna, hanem valaki máshoz, annak hogy tetszene a látvány, milyennek találna. Ezért néha magamra mosolyogtam, hol tele szájjal, hol a pizzába éppen beleharapva, kacérkodva, hol a borospohár mögül kilesve, hol félrefordított, érdeklődő arccal.
Tükrök és orchideák mindenhol, ez egyszerűen egy ilyen hely.

Neked is jó volt?

A bejáratra merőleges falakat tükör borítja, ezért amikor ülőhelyet választasz magadnak, arról is kell döntened, hogy akarsz-e egész este magaddal, a gesztusaiddal, az ábrázatoddal szembesülni, vagy megpróbálod a társaságodban tartózkodók szellemességével, és ezen kívül az étteremben zajló események figyelgetésével szórakoztatni magad. Tegnap előtt nem magamat választottam, és a tükörnek háttal ültem le. Elkezdtem lelkesen mesélni, hogy ezen a héten mifélék jutottak az eszembe, amiben csak az zavart meg, hogy egyszercsak behunyta az egyik szemét, és kicsit vizsgálódva hunyorogni kezdett. Arrébb ültem egy fenékkel, hogy zavartalanul nézhesse magát a tükörben, erre azt mondja, hogy nem, nem, félreértettél, nem magam nézegetem, hanem csak próbálgatom, hogy mindkét szememmel egyformán jól látok-e, mert az az érzésem, hogy a bal szememet többet használom, gondoltam letesztelem. De azért ne aggódj, figyelek rád, és nagyon érdekes, amit mondasz, és válaszolok is rá magamban, nehogy azt hidd, hogy nem érdekel, csak nem mondom ki a válaszaim. Egyszerűen belül beszélgetek veled. Mert tudod, -mondja- én az egyszerűségre, az ésszerűségre és a tömörségre törekszem, és vannak dolgok, amiket nem lehet így kifejezni, ezeket meg sem próbálom elmondani.
Talán túl bonyolultak a gondolataim ezügyben egy hangos beszélgetéshez.
És kacsingat tovább.
Azért hazafelé megkérdeztem, és mondd csak, jót beszélgettünk?

szerda, december 06, 2006

Jó dolog a pocakod. Ha csukott szemmel ráhajtom a fejem, akkor egészen olyan, mintha gumimatracon lebegnék a tengeren. Olyan veled, mintha folyton nyaralnék.

összetartozás

Megőrültél kisfiam?! Meg ne lássam, hogy ezt a hátmosókefét ajándékozod a barátnődnek!
És ezen a véleményen csak az változtatott, amikor a lány -a fiúnak szánt- ajándékából lassanként kibontakozott egy bundás vesekötő. Akkor könnybelábadt szemmel, engedékenyen biccentett a fia felé.*

*bármilyen hasonlóság valódi személyek és események között, nem a véletlen műve

hétfő, december 04, 2006

szerelmem, Onedin

Azt még nem mondtam, hogy az Adagio of Spartacus miért került ide. Bár a zenéket általában nem szokásom indokolni, ezzel kapcsolatban azért el akartam mondani, hogy ez az Onedin családnak volt a főcímzenéje, és én akkoriban bele voltam esve az Onedin kapitányba, mert tetszett a pajeszos szakálla, és hogy mindig valami viccre kész félmosoly bújkált a szája szegletében, és hogy minden problémára tudott megoldást, és sosem vesztette el a türelmét, vagy a hidegvérét, és szerettem a Baines kapitányt is, aki kemény, kicsit együgyű, de jószívű és igazságos volt, és mindig sajnáltam, hogy neki nincs felesége, aki hazavárná, ezen kívül nagyon tetszett a vitorláshajó hánykolódása a tengeren, és azt gondoltam, hogy tengerésznek lenni a legkomolyabb és a leghősiesebb dolog a világon. Elisabethet pedig egyszerűen jó volt nézni. A történetekre sajnos egyáltalán nem emlékszem, viszont a zenéjét hallgatva mindig visszajön az a romantikus, megértő izgalom, amit akkoriban a fotelben ülve éreztem. Most pedig valahogy eszembe jutott, hát ezért.

péntek, december 01, 2006

jelenet megjegyzéssel

Képzeld, felkapta a telefont, kiszaladt vele az erkélyre, és óvatosan a puha mohára eresztette pár emelet magasságból. Erre a férj berontott üvöltve a halószobába, hogy most ő pedig kidobja azt, ami a nőnek a legkedvesebb.
De csak ácsorgott ott tanácstalanul.
Most mondd meg, milyen férj az olyan, aki azt sem tudja mit dobjon ki?